2024. április 19., péntek
FONTOS

Az Anjouk című könyvsorozatot mutatták be az Almásy-kastélyban

Csütörtökön látogatott Gyulára Bíró Szabolcs, a székirodalom fogalmának megteremtője, valamint az Anjouk című nagysikerű kötetsorozat írója.

Az Almásy-kastélyba látogatók elsősorban az Anjou-család kalandos történetéről szerezhettek bővebb információkat.
Bíró Szabolcs eddig összesen 2256 oldalon keresztül foglalta össze az uralkodóház történetét. Elárulta, regényeiben törekszik a fiktív elemek, szereplők beemelése mellett a történelmi hitelesség megtartására. Tehát hiába kitalált a főhős, de a cselekmény, a környezet és a valós személyek teljes mértékben autentikusak.

Bíró Szabolcs még az első regénye, a Non nobis Domine írása közben döntött úgy, hogy az Anjou-korról egy hat kötetes sorozatot jelentet meg. A Non nobis Domine ugyanis a 13. és 14. század fordulóján játszódik, mely egybe esik az Árpád-ház kihalásával, valamint az Anjou-családból származó Károly Róbert hatalomra jutásával. Az eredetileg hat kötetesre tervezett sorozat mára tizenöt részessé bővült. Ennek idén jelent meg a hatodik része, mely a Királyok éneke címet viseli. Ez a Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el.

A Bíró Szabolccsal folytatott teljes beszélgetést Értékőrző című műsorunkban láthatják.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …