2019. november 22., péntek
FONTOS

Koncertet adtak a Budapesti Filharmóniai Társaság művészei

Rózsavölgyi Márk magyar csárdásával kezdődött csütörtök este, a gyulai városházán a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának koncertje. A nyitóképen épp a Bíró Tamás, Kovács Csilla, Török Mátyás és Rönkös Ildikó alkotta kvartett játékát figyelte a közönség.
A hangverseny Erkel Ferenc november hetedikei születésnapjához kapcsolódott, ez az esemény zárta a gyulai programokat.

Kónya István alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a város életében Erkel különleges helyet foglal el. Emlékeztetett, Gyula évek óta igyekszik ápolni azt az örökséget, melyet a Himnusz zekeöltője hagyott ránk. E tevékenység egyik fontos részét képezik a november hetedikei események, de idén állították fel a vidéki Magyarország első, egész alakos Erkel szobrát is.

Az eseményen átadták az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjakat. Ezt előbb Rózsa Kitti, majd Tóth Balázs helyett a díjazott édesanyja vette át. A program végén Somogyvári Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke és Kónya István alpolgármester jelentette be, hogy jövőre nemcsak a Budapesti Filharmóniai Társaság hat tagja, hanem a teljes zenekar Gyulára látogat, és hangversenyt ad.

Nézze meg ezt is:

A hímzés volt a középpontban az idei népművészeti vetélkedőn

Immár kilencedik alkalommal rendezte meg idősek számára a népművészeti vetélkedőt a Gyulai Kistérség Egységes Szociális …