2024. április 20., szombat
FONTOS

Strausz Róbert a Kézjegyben

Valaki szerint cuki, mások másért kedvelik Fizi Miskát, aki a Tick-Tack Bábszínház első számú karaktereként a gyulai óvodákban is rendszeres vendég. A Kézjegyben Strausz Róbert, az idén tíz éves Tick-Tack Bábszínház igazgatója, Fizi Miska életre hívója beszélt arról, hogy született meg a népszerű figura.

Az egész egy székelyföldi előadássorozattal kezdődött, mely a gyulai várról szólt. Az előadás kicsit komolyabb volt, ezért Strausz Róbert úgy döntött, megpróbálja oldani a hangulatot. Így jött létre Fizi Miska. A minden lében kanál karakter egyik fontos jellemzője, hogy ha lehet, kerüli az erőszakot, és arra próbálja meg tanítani a gyerekeket, hogy furfanggal, jó szándékkal oldják meg a konfliktusokat.

Fizi Miska sikere átlépte Magyarország határait, hiszen azokon kívül rekedt magyar gyerekek mellett román és német nyelvterületen is rendszeresek az előadások. Az Erkel hotelben az őszi szünetben rendezett produkciót például egy Németországban élő, magyar család is felkereste. Ők úgy időzítették az őszi vakációt, hogy megnézhessenek egy előadást.

Az előadások meglehetősen interaktívak, azt időnként maguk a gyerekek is alakítják.

Strausz Róbert azt mondta, ezek az előadások elsősorban az önfeledt szórakozás lehetőségét kínálják a gyerekeknek, akik később – tapasztalatai szerint – nosztalgiával gondolnak vissza Fizi Miska kalandjaira, és szívesen emlékeznek a vidám, de nem minden tanulságtól mentes percekre.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …