2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Kiváló termelői mézeket kóstolhatunk a Méz- és Mézeskalács Fesztiválon

2019-ben is megnehezítette a rossz időjárás a méhészek, nem utolsó sorban a méhek dolgát, a rovarok így jóval kevesebbszer tudtak kirepülni. Ez sajnos érezhető volt a megtermelt méz mennyiségén is, az árán viszont ez nem változtatott. Ez azonban a versenyhelyzettől is függ, hiába a kiváló minőség, az Ukrajnából és Távol-Keletről érkező rossz minőségű méz az alacsony ár miatt jóval vonzóbb a vásárlók körében.

A hamisított mézet felismerni ma már lehetetlen, kizárólag laboratóriumi vizsgálatok bizonyíthatják be ezt. Vásárlásunkra garancia kizárólag az jelent, ha hazai termelőtől vásárolunk. Erre idén is lehetőséget ad a XII. Méz- és Mézeskalács Fesztivál, melyet december 6-8. között rendeznek meg Gyulán. A méhészeti kiállításon és vásáron idén is különleges mézeket kóstolhatunk, de sok mézzel készített ételt is megismerhetünk.

A fesztivál ideje alatt olyan szakmai előadásokon is részt vehetünk, ahol akár laikusként is hasznos információkat gyűjthetünk. A programra érkező versenymézek közül olyannal is találkozhatunk, melyek az ágazatban dolgozók körében is ritkaságnak számítanak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …