2024. március 29., péntek
FONTOS

Zenetörténeti délelőtt az Almásy-kastélyban

A gyulai Almásy-kastély télikertjében kezdődött el a múzeum zenetörténeti programja, ahol a reneszánsz kortól egészen a XX. századig kalauzolták el a vendégeket. November 9-én, szombaton Szappanos Gábor történész köszöntötte a tematikus tárlaton résztvevőket, majd Gyalogné Veres Katalin és Kovácsné Kerekes Dalma előadása kísérte a tárlatvezetést.

A rendhagyó, zenetörténeti délelőtt a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a kastély egyik záróakkordja volt. Az egyes kiállítótermekben különböző hangszereket is megszólaltattak, mely más-más történelmi időszakot elevenítettek fel. A program során az egykoron főúri rezidenciákban népszerű házi dallamokat idéztek fel, mely nem csak a klasszikus zene kedvelőinek nyújtott egyedi élményt.

A gyulai Almásy-kastély rendhagyó programmal legközelebb november 17-én készül, amikor ismét lilába öltözik a kastély épülete, mellyel a koraszülöttek körülményire, a körülmények javítására hívják fel a figyelmet.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …