2024. április 19., péntek
FONTOS

A szociális ágazat dolgozóit ünnepelték Gyulán

Kulturális program színesítette pénteken, a Vigadóban megrendezett, szociális munka napi ünnepséget. Az eseményen a gyulai kistérségi intézmény munkatársai vettek részt, Gyula mellett Elekről, Lőkösházáról és Kétegyházáról is érkeztek.

Assisi Szent Ferenc egyik gondolatát idézte Görgényi Ernő gyulai polgármester, a kistérségi társulás tanácsának elnöke, aki elismeréssel szólt az ágazatban tevékenykedők munkájáról. A programon több szakmai elismerést adtak át.

Az Év dolgozója címet Kátainé Fodor Margit érdemelte ki. Az 1981 óta kisgyermeknevelőként dolgozó Bondár Béláné intézményvezetői dicséretet kapott.

A szociális szférához kapcsolódó hír, hogy hamarosan elindul egy, az egész városra kiterjedő kutatás, melynek célja az, hogy jobbá tegye a demens betegek ellátását.

Kiss Szabolcs intézményvezető azt mondta, ezen alkalommal köszönik meg munkatársaiknak azon erőfeszítéseket, melyeket az ellátottakért tesznek. A Szociális Munka Napján azokra irányítják a figyelmet, akik az év minden napján gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …