2024. április 16., kedd
FONTOS

A nemzeti öntudatot formáló előítéletekről tartott előadást Kiss Gy. Csaba

Szomszédaink és előítéleteink – változtak-e 30 év alatt címmel tartott előadást Kiss Gy. Csaba, József Attila díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész.

A Református gyülekezeti házba érkezők elsősorban északi szomszédainkkal, a szlovákokkal és a lengyelekkel kapcsolatban hallhattak új információkat. Az előadó ugyanis évekig vizsgálta e társadalmak egymásról alkotott képét. Illetve azt, hogy ezek milyen módon kapcsolódnak össze és hogyan járultak hozzá a nemzeti öntudatuk kialakításához.

Kiss Gy. Csaba elárulta, fiatalkorában autóstoppal egészen Lengyelországig utazott, ahol olyan meghatározó élményeket szerzett, melyek hatására folytatta megfigyeléseit, közben pedig a nyelvet is elsajátította. Az elmúlt harminc év tapasztaltait pedig életrajzi regény formájában megjelentette. Kiss Gy. Csaba kifejtette, az előítéletek kapcsolódnak ahhoz is, hogy mi, magyarok mit tartunk magunkról.

Az előadást követően a megjelenteket kötetlen beszélgetésre invitálták.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …