2024. április 19., péntek
FONTOS

Mozgalmas évet zárt a gyulai szociális szféra

Ezúttal is megünnepelték a szociális munka napját, nem utolsó sorban az ágazat dolgozóit.

A rendezvényen szakmai elismeréseket adtak át, ahol az Év Dolgozóját is elismerték. 3Téma című műsorunkban szó esett az ágazat gyulai helyzetéről, ezen belül az utánpótlás helyzetről is. Az bizonyos, hogy a szociális munkához mindenképp szükséges egyfajta elhivatottság, ez eleve kiszűri a fiatal jelentkezőket, nem utolsó sorban az anyagi feltételek sem a legkedvezőbbek egy pályakezdő számára. A gyulai kistérségi szociális intézmény és a Gál Ferenc Főiskola közötti együttműködési megállapodás biztosítja azt a lehetőséget a fiataloknak, hogy tanulmányaik mellett munkát vállaljanak. Ez segíthet népszerűsíteni a gyulai szférát. – mondta Kiss Szabolcs az intézményvezető.

Kifejezetten nagyszabású rendezvény volt az idei Városi Idősek Napja, hiszen közel 500-an vettek részt az ünnepségen. Az est folyamán idén is átadták a Diploma Honoris díjat, mellyel Nagy Endréné közel 40 éves munkáját ismerték el. Mindemellett köszöntötték az év nagymamáját és nagypapáját. A szociális intézmény ebben a tekintetben szakított a hagyományokkal, hiszen idén a gyerekek választották meg őket, nem pedig a civil szervezetek.

November 21-én ismét megrendezik -az idősek körében az egyik legnépszerűbb- népművészeti vetélkedőt. A 9. versenyre összesen 11 csapat érkezik majd.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …