2024. április 20., szombat
FONTOS

Felállították a város karácsonyfáját a Kossuth téren

Hétfő délelőtt felállították a városi karácsonyfát a Kossuth téren. Ebben az évben is több felajánlás érkezett a fára, de e célnak nem felel meg akármilyen növény. Fontos, hogy a fa körben szimmetrikus legyen, és minden irányba hasonló kiterjedéssel bírjon. Az idei példány Nyikos Imréné felajánlása volt. A fát, mint minden évben, a közüzemi kft munkatársai állították a helyére.

Az elkövetkezendő napokban a Kossuth tér mellett a Harruckern, valamint az Apor téren, illetve a piacon és a városháza dísztermében lesz egy-egy példány. Ezek is lakossági felajánlásokból kerülnek a megadott helyszínekre. A karácsonyfákat vízkereszt napjáig csodálhatják meg az arra járók.

December 7-én, 14-én, valamint 21-én, szombatonként várják a kiállítóhelyeken – az Almásy-kastélyban és a várban – az érdeklődőket adventi programokkal. A garantált programokat egészítették ki és aktualizálták a téli eseményekhez. Az egyik ilyen esemény A „háromszögház” kincsei című kiállítás lesz a gyulai várban.

December 1-én, vasárnap a városi adventen többek között bábszínház, gyertyagyújtás, valamint koncert várja az érdeklődőket.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …