2021. április 21., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 11. 27.

Témák:

– Minden bizonnyal pár éven belül újra lehet jelentkezni mesterszakra is a Gál Ferenc Főiskola gyulai, egészség- és szociális tudományi karán. Az intézményben ezzel párhuzamosan több fejlesztés is folyamatban van. A hallgatók új lehetőségekkel találkozhatnak a duális képzések területén, egyre több gyakorlati hely biztosított a városban, hogy a diákok tanulmányaik mellett munkát vállalhassanak.

– Alelnököket választott, és bizottságokat hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése novemberi ülésén. Csatlakoztak a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz, és az előzőekhez hasonlóan ismét 7,5 millió forintot különítettek el a hátrányos helyzetű diákok továbbtanulásának támogatására.

– Nyolc előadás hangzott el a Gál Ferenc Főiskola tudományos diákköri konferenciáján. Az esemény elsősorban a kutatásuk végén járó hallgatóknak ad lehetőséget arra, hogy beszámoljanak az elért eredményekről.

– A Baptista Művészeti Napok rendezvényeként Gyulán adott hangversenyt a Vox Nova baptista férfikar. Az 1997-ben alakult együttes hálaadó koncertje egyúttal az adventi időszakot is előrevetítette.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 04. 19.

Témák: – Egymilliárd forintból fejlesztik a Százéves Cukrászdát és a Ladics-házat, valamint kerékpárutat építenek a …