2020. július 12., vasárnap
FONTOS

Időseknek tartanak baleset-megelőzési programot Békésben

„Toleranciát az éveknek” címmel tart baleset-megelőzési témájú rendezvényt időseknek a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.

A program célja kettős. A szervezők egyrészt igyekeznek felhívni az idősek figyelmét arra, hogy időnként fontos átismételni a közlekedési szabályokat, mert a szabálytalanságnak súlyos következménye lehet. Másrészt fontos, hogy a közúti közlekedésben résztvevők legyenek tekintettel az idősekre, közlekedjenek figyelmesen, türelmesen és óvatosan.

Az első rendezvényt 2019. november 20-án, Újkígyóson tartották. Először Pardi Ildikó alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési csoportvezetője ismertette Békés megye közlekedésbiztonsági helyzetét.

Kiemelte, hogy 2019-ben, az év első 10 hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek 30 százalékának volt 65 év feletti részese.

A balesetek okait tekintve elmondható, hogy elsőbbségadás elmulasztása miatt történt a legtöbb szerencsétlenség, ezt az okot a kanyarodási szabályok megszegése követi. Figyelemre méltó, hogy kétszer annyi baleset történt elsőbbségi szabályok megszegése során, mint kanyarodási hiba miatt. Az időseket érintő közlekedési balesetek okozói között jelentős a kerékpárosok aránya.

A rendezvényen elhangzott, hogy melyek a kerékpár kötelező felszerelései, és miért fontos, hogy legyenek világítások, prizmák a kerékpáron. Az előadók felhívták a figyelmet arra is, hogy az ittasság növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Békés Megyei Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztályának vezetője, Benkő Mihály hangsúlyozta, hogy amikor az idősek, akiknek van vagy volt jogosítványuk, már nem vezetnek autót, akkor is közlekednek, hiszen kerékpárral vagy gyalogosan részt vesznek a forgalomban. Lényeges, hogy lássák ennek veszélyeit, és tegyenek meg mindent a saját biztonságukért, a balesetek megelőzéséért. Esetükben egy kisebb esés, alacsonyabb sebességnél bekövetkező ütközés is súlyosabb következményekkel járhat, mint a fiataloknál. Erről, illetve a leggyakrabban előforduló sérülésekről, az elsősegélynyújtás módszereiről Gyebnár József mentőtiszt tartott tájékoztatót, bemutatót.

Az újkígyósi helyszín után 2019. november 27-én, Tarhoson várják az érdeklődőket a „Toleranciát az éveknek” című programra. Az előadások 9 órakor kezdődnek a közösségi házban.

Nézze meg ezt is:

Bíróság elé állt a békéscsabai trafikrabló

    A Békéscsabai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt állított bíróság elé csütörtökön …