2024. április 16., kedd
FONTOS

Drágul a parkolás és az iskolai, óvodai étkezés Gyulán

A Gyulai Várfürdőnek az év egészére várható, adózás előtti eredménye 322 millió 742 ezer Ft, mely az előző évi eredményt 18,37 %-al haladja meg.

Ez hangzott el a novemberi képviselő-testületi ülésen, mikor a várfürdő időszaki gazdálkodási eredményeiről volt szó. Az év első kilenc hónapjában sikeres időszakot zárt a társaság, az értékesítés nettó árbevétele 4,7%-os növekedést ért el annak ellenére, hogy az év első 9 hónapjában nem nőtt a látogatók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest. A Gyulai Várfürdőben 2020. januárjától némi áremelés mellett béremelés is lesz.

A város területén még vannak olyan kisebb közterületek, melyek nem rendelkeznek elnevezéssel. A grémium csütörtökön három helyrajzi szám alá tartozó közterülettel kapcsolatban is döntött, egyik a Fehér-Körös melletti, Gyulavári felé eső, mely a Seregély utca nevet kapta, emellett az Álmos Vezér térből nyíló két közterülettel kapcsolatban az Álmos vezér utca név mellett döntöttek. A Gyulaváriban található Darvas József utcát Mány Erzsébetre módosították.

A gyulai képviselő-testület döntött a Béke sugárút 14-16. szám alatti, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanról, ahol kezdő vállalkozások számára kedvezményesen bérbe vehető irodákat alakítanak ki. A kedvezmény biztosítását 50 %-os mértékben határozták meg a képviselők, így a húsbolti részt 1 500 ft/ négyzetméter / hó, az irodai egységbe tartozó helyiségeket pedig 1.150 Ft/ négyzetméter / hó áron bérelhetik a sikerek pályázók.

November 28-án a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjak költségvetési fedezetéről is döntöttek a képviselők, melyet a 2020-as évre 1 millió 800 ezer forint értékben határoztak meg.

A város újabb pályázatot nyújtott be turisztikai fejlesztésekre. A 100%-os, maximum 268 millió forint értékű támogatást az aktív turizmushoz tartozó fejlesztésekre költheti a város. A pályázat keretén belül valósulhatna meg a Kisökörjárásban meglévő vízi fogadó és információs központ épületének felújítása és vízitúrázáshoz alkalmas eszközök beszerzése, másik elemként pedig a Dobozi kerékpárút belterületi szakaszát is ebből újítanák fel.

2020 januárjától emelkedni fog az étkezési térítési díj a város nevelési- oktatási intézményeiben, tekintettel a nyersanyag áremelkedésére. Összesen 10 %-os térítési emelést javasolt a Gyulakonyha Kft, melyet egyhangúan fogadtak el a képviselők.

2020 január elsejétől a parkolódíjak is emelkednek a városban, jelenleg ugyanis – a környező városokhoz és lakosság létszámát tekintve hasonló alföldi városokhoz képest – igen kedvező feltételek mellett parkolhatnak az autósok Gyulán. A várakozási díj a jelenlegi 200 Ft/óráról 250 Ft/órára nő

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetői feladatait jelenleg Komoróczki Aliz látja el, akinek megbízatása ez év december 31.-én lejár, így vele kapcsolatban is döntöttek a képviselők, egyhangúan szavazott további 5 éves bizalmat a grémium. Az ülésen a társaság felügyelőbizottságának tagjairól is döntöttek, melynek elnöke Kun Miklós, tagjai pedig Arató Henrietta, Balogh László, Leel-Őssy Miklós és Tóth Gábor.

A képviselő-testület utolsó napirendi pontként ingatlanvásárlásról is döntött, a Galbácskerti óvoda esetében ugyanis lehetőség nyílt erre. Az óvoda fejlesztése már ez év során befejeződött, azonban a szomszédos ingatlan tulajdonosa felajánlotta eladási szándékát, melyet az önkormányzat fog megvásárolni, így újabb belső térrel bővülhet az intézmény.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …