2019. december 15., vasárnap
FONTOS

Kiss-Rigó László püspök: Üzenet

Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!

A bolsevik kommunista diktatúra éveiben itthon nem annyira éreztük a bőrünkön, de akik az elmúlt 2-3 évtizedben csupán a kényelmesebb élet kedvéért elhagyták az országot, azok bevallatlanul is megtapasztalhatták, mi pedig, akik ma szabadon járhatunk a világban, ismételten megélhetjük annak a mondásnak az igazságát, melyet a középkor végén fogalmaztak meg latinul, hogy tudniillik „Magyarországon kívül nincsen élet, ha van élet, az nem olyan élet”.

Ennek analógiája a Bibliában is megtalálható: Isten nélkül nincs élet, ha van élet, az nem olyan élet, hanem csak vegetálás. Az életet mindenki Istentől kapta, de igazi emberi életet csak az tud élni, aki vele párbeszédben, kapcsolatban van. Jelképesen beszélve, aki elzárkózik előle, vagy elfordul tőle, annak az élete olyan, mintha négykézláb járna, aki pedig azt hiszi, hogy Isten nélkül jobban, magasabb szinten tud élni, az olyan, mintha fára mászva élne, nem látva a fától az erdőt. Látjuk, sokan négykézláb, vagy fán töltik az életüket, és néha úgy érzik, hogy ez jó. Mindezt Isten is látja, de erőszakkal nem kényszeríti felállásra a négykézláb élő embert, és nem szedi le a fáról az ott élőt. De aki akár csak egy őszinte sóhajjal, érzéssel vagy egy apró gesztussal jelzi, hogy ez talán mégsem olyan jó neki, annak azonnal segít talpra állni, vagy lejönni a fáról, hogy két lábon a földön járva, előre is tekintve, vele párbeszédet folytatva, értelmes emberhez méltó életet éljen, és a végén vele találkozzon. Ezt nevezzük a Biblia nyelvén megtérésnek.

A most lassan végéhez érő liturgikus, úgynevezett „C” évben vasárnaponként főleg Lukács evangéliu­mából hallottunk részleteket. Ő különösen hangsúlyozza, hogy Jézus küldetése elsősorban a gyarló, bűnös, mások által elveszettnek tartott emberek megszólítása, megtérésének előmozdítása. Az elmúlt hetek egyik vasárnapi evangéliumának akár humorosnak is nevezhető jelenetében Jézus egy apró jelzésre szó szerint segít egy embernek, Zakeusnak lejönni a fáról. Az illető hivatalnokként, vámparancsnokként élte Jerikóban korrupciós ügyeinek, a hatalmával történő visszaéléseinek köszönhetően az átlagosnál magasabb anyagi színvonalú életét, de maradt benne valami igazi emberi érzés, vágy egy tartalmasabb, értelmesebb, boldogabb élet után. És ezt a maga módján – még talán saját magának is bevallatlanul – ki is fejezi, amikor Jézus a városba érkezik. Nyilván sokat hallott róla, szeretné leg­alább látni, de a nyilvánosság előtt ezt nem akarja felvállalni. A várható útvonalon előre szalad, és apró termete miatt, amit hangsúlyoz az evangélista, fölmászik egy fára, gondolván, hogy onnan majd mások által észrevétlenül látni fogja Jézust, amikor arra halad el. Amikor Ő ténylegesen odaér, felnéz a fára, és feltételezhetően a tömeg nagy mulatságára, néven szólítja Zakeust. De az emberek arcára fagy a mosoly, amikor megrökönyödve hallják, hogy Jézus ehhez a mindenki által lenézett szélhámos gazemberhez hívja meg saját magát vendégségbe. Az illető lemászik a fáról, saját házában vendégül látja Jézust, és ez a találkozás alapvetően megváltoztatja, pozitív irányba fordítja egész életét. Ezt nevezzük megtérésnek. Erre mindannyiunknak szüksége van, kinek legalább egyszer, kinek többször is. Nem kell hozzá rendkívüli erőfeszítés, látványos tett, csak egy apró lépés, egy tudatos emberi érzés, vagy egy egyszerű gesztus az Isten iránti nyitottság kifejezésére. A többit Ő intézi. Nem akarja magát senkire sem kényszeríteni, senkire sem akar rárontani. A Biblia utolsó könyvében van egy gyönyörű költői kép mindennek kifejezésére. Krisztus ott áll az ajtónkban, csendesen kopogtat. Nem töri be az ajtót, nem ront ránk tokostól, de aki ajtót nyit neki, ahhoz betér, együtt étkezik vele, és megváltoztatja az életét. Ezt tette Zakeus is, aki csak egyszerű, titkosnak szándékolt gesztussal mutatta jelét annak, hogy valami többet vár az élettől. És ezt teszi velünk is, segít két lábra állva kiegyenesedni, vagy lejönni a fáról, ha csak egy apró jelét is adjuk annak, hogy erre igényünk van.

Nem árt mindezen elgondolkodni ezekben a napokban is, amikor fokozottan emlékezünk el­hunyt­jaink­ra.

Nézze meg ezt is:

„Ember vagyok, van egy hivatásom és egy feladatom…”

Tíz éve szolgál a kisteleki járás plébánosaként Antal Imre. A fiatal, 34 éves pap célja, …