2019. december 15., vasárnap
FONTOS

Hűtés nélkül szállítottak hét tonna félsertést

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőriztek két román teherautót, melyek a megengedettnél kétszer több árut szállítottak, ráadásul szabálytalanul. Az ellenőrzés után mindkét rakományt meg kellett semmisíteni.

A pénzügyőröket egy szolgálaton kívüli kollégájuk értesítette a két gyanús járműről. EKÁER-ellenőrzésen a NAV munkatársai megállították az autókat, melyek Magyarországról szállítottak húst Romániába. A vizsgálaton kiderült, hogy a teherautók túlsúlyosak, mindkettő összsúlya mintegy duplája volt a megengedettnek.

A raktérben a félsertések egy részét felfüggesztve, másik részüket a véres, koszos padlókon, nem megfelelő körülmények között szállították. A hűtőberendezések nem működtek, a raktér hőmérséklete jóval magasabb volt az előírtnál.

A körülmények miatt a pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik a megközelítőleg 7 tonna félsertés azonnali megsemmisítését rendelték el.

Nézze meg ezt is:

Harminc fát ültettek el a Bem téren

A kevés fával rendelkező Bem téri játszótéren tartottak sajtótájékoztatót péntek délelőtt. Alt Norbert alpolgármester jelentette …