Szent Gellért Fesztivál tizenkettedszer

Napkelettől napnyugatig

Nem alaptalanul juttatta eszünkbe a Szeged-Csanádi  Egyházmegye immár hagyományos őszi zenei rendezvénysorozata a római misekánon szófordulatát. A fesztivál történetének tizenkettedik, bő egyhetes koncertsorozata a nyugat és a kelet közötti zenei hidak bemutatására és megerősítésére vállalkozott. Másképp fogalmazva arra, hogy érzékeltesse és valóra váltsa a klasszikus zene földrészeken és kultúrkörökön átívelő, egyetemes mivoltát.

A vállalás egybecseng a Szent Gellért Fesztivál tizenkét esztendeje meghirdetett, és azóta is következetesen képviselt hitvallásával: a zene eszközeivel szólítani meg az emberi lélek legbensőbb és legnemesebb érzéseit, ahol csak lehet, erősítve az egyetértést, a harmóniát kultúrkörök, hit­elvek, világnézetek és korosztályok között.

Mi is lenne alkalmasabb minderre a muzsikánál, amely az ellentétekben kifejeződő, fogalmi gondolkodás és a nyelvi különbségek határai nélkül képes a minden emberszívben ott lakozó egyetemes értékek fölébresztésére és szóhoz juttatására? Az egyházmegye missziós alapító püspökének nevét viselő koncertsorozat alapítása óta törekszik arra, hogy zenetörténeti korszakok, előadói iskolák és nemzeti kultúrák összhangjában zengesse föl a zene egyetemes értékeit. Műsor­választásában ezért válogat széles műfaji palettáról, helyszínei tekintetében ezért állít egymás mellé liturgikus és világi színtereket, előadóinak össze­válogatásakor pedig emiatt igyekszik fölülkerekedni a pályájuk zenitjén járó rangos előadók és az ifjú reménységek helyzeti különbségein.

Mindehhez ebben az esztendőben egy jeles kultúrpolitikai és kultúrmissziós vállalás társult. A tizenkettedik évadához érkezett fesztivál – a budapesti Koreai Kulturális Központ társszervezésében – a hazánk és a Dél-Koreai Köztársaság diplo­má­ciai kapcsolatfelvételének harmincadik évfordulóját ünneplő jubileumi megemlékezéseihez csatlakozott, tovább szélesítve a két világrészt és két kultúrát össze­kapcsoló csatornákat. Jó alkalmat kínáltak erre a fesztivál történetének korábbi koreai és – tágabban – távol-keleti kapcsolatai. Hisz a fesztivál Szent Gellért Akadémiai Zenekarának állandó vendégkarmestere, a salzburgi Mozarteum oktatója, Yoon Kuk-Lee maga is a messzi ország európai zenei érdeklődésének képviselője.

A nyugat-európai műzene iránti élénk dél-koreai figyelem az elmúlt évtizedekben nemcsak az európai zenei oktatási intézmények hallgatói létszámában mutatkozott meg tekintélyes mértékben, de a komoly­zene előadói élgárdájában is. Elég, ha Herbert von Karajan fölfedezettjére, a kristályos hangú koloratúrszopránra, Sumi Jo-ra, vagy Kyung-Wha Chung hegedűművészre gondolunk. Előbbi az utóbbi évtizedek egyik meghatározó ikonjává vált egyebek közt Mozart Varázsfuvolájának Éj Királynőjeként és a gyökeresen euró­pai bel canto énektechnika koronázatlan királynőjeként.

Meglehet, az idei szegedi fesztivál ifjú művészeire is hasonló küldetés vár Európában és hazájuk koncertpódiumain. Minthogy a fesztivál idei műsorszerkesztése az osztrák–német iskola remekeire összpontosított, a fellépők számot adhattak a közös összeurópai zenei nyelvben elért jártasságukról.

Az idei fesztivál gerincét a Mozart–Mendelssohn–Brahms szerzői triász adta. A műfaji kínálat a klasszikus szimfónia–versenymű párosítást tekintette kiindulásképpen, amelyhez ínyenc kamarazenei koncertek társultak. Habár Mozart és Mendelssohn zenei világa között ott húzódik a bécsi klasszikát és a romantikát elválasztó korszakhatár, a két csodagyerekből lett zenei géniuszt nem csupán életrajzi vonatkozások rokonítják, de ama vonásuk is, hogy mérhetetlen könnyedséggel és letisztultsággal hatolnak az emberszív legmélyebb ré­giói­ba. Mozart Boros Misi és Su Yeon Ki szólójával felhangzott kétzongorás Esz-dúr koncertjét ez éppúgy rokonítja Mendelssohn Olasz szim­fó­niá­jával, mint a bécsi mester utolsó, „nagy” g-moll szimfóniájával. A két Mozart-szerzeményt Samuel Barber drámai erejű Adagiója kötötte össze, a szegedi dóm-béli koncert után a Zeneakadémián is szóhoz juttatva az 1956-os magyar és az 1980-as koreai forradalom előtti tiszteletadás hangját. Ritkán hallható Mozart-mű a rekonstruált hegedű–zongorakoncert, amely a Mendelssohn-szim­fó­niá­val osztozott a Yoojin Jang és Hegedűs Endre szólójával lezajlott hangverseny tapsain. A bécsi romantika legsűrűbb rengetegébe kalauzolt a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével megrendezett Brahms-est, műsorán a hegedű- és gordonka­szólóra szerzett kettősversennyel és a 4., e-moll szimfóniával. A karmesteri pálcát ezen az estén koreai vendégművész, Kisun Sung vette kezébe.

Nem kevesebb ínyencséggel várták a látogatókat a nagyzenekari koncertek kiegészítő hangversenyei. A Visegrádi Négyek szellemiségének jegyében magyar, cseh, lengyel, szlovák és koreai muzsikusok alkottak kamaraegyüttest Beethoven zongorára és fúvósokra szerzett Esz-dúr kvintettjének előadására. Üde színfoltként a kvintettben résztvevő nemzetek népdalai is felhangzottak. A fesztivál állandó közreműködője, a népszerű szegedi bariton, Szélpál Szilveszter Schumann Liederkreis, azaz Dalkoszorú című, bensőséges ciklusával örvendeztette meg a közönségét, amelyhez Helene Heejun Han koreai zongoraművész nem csupán kísérettel, de a szerző művészetfilozófiáját sommázó, Fantáziadarabok című sorozatával is társult.

A Vivaldi, Bach és Händel remekei­ből szerkesztett barokk koncerten pedig a régizene előadása iránt elhivatott magyar és koreai muzsikusok adták tanúbizonyságát, hogy a muzsika nem csupán a földrajzi, de a korszakhatárokat is áthidalja.

A fesztivál az idén Pálúr János orgonaművész és a Nyíregyházi Cantemus Kórus hangversenyének estéjére tárt kapukat a Filharmónia Magyarország Orgonabérlete számára, s hogy a jószolgálati aktivitás hagyományai se szenvedjenek törést, ebben az évben is rangos fellépők csatalakoztak a Szegedi Szimfonikusokhoz, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban megrendezett gálaest bevételével a koraszülötteket segítő Korábban Érkeztem Alapítványt támogassák.