2024. április 20., szombat
FONTOS

Elsősegély tanfolyamokat szervez a kamara

A defibrillátor használatával is megismerkedtek az elsősegélynyújtó képzés résztvevői a megyei kereskedelmi és iparkamara békéscsabai központjában. A tanfolyamot a jelentős érdeklődés miatt már másodszor hirdették meg.

A kurzus során a résztvevők minden olyan tudást megszerezhettek, melyre adott esetben szükségük lehet.

A megyei kamara második alkalommal szervezte meg a munkahelyi elsősegély-nyújtó képzést. A felmerülő igények miatt úgy tervezik, hogy a munkahelyeken is tartanak majd kihelyezett kurzusokat.

Mint az egy korábbi fórumon éppen az iparkamaránál elhangzott, Magyarországon feltehetően a munkabalesetek felét, egyes becslések szerint ennél nagyobb részét eltitkolják. Tavaly és tavalyelőtt hazánkban 79-en, 2016-ban 80-an vesztették életüket munkabalesetben. Az előző évben közel 24 ezer munkavállaló szenvedett sérülést.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …