2020. március 30., hétfő
FONTOS

Elismerték a sokszoros véradókat

Náhóczki János “Ember vagy!” című versével köszöntötték a jubiláló véradókat csütörtökön, a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete év végi ünnepségén. A magyar vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében. 1954 óta pedig elismerésben részesíti a több tízszeres adományozókat.

A szervezet gyulai székházában megrendezett eseményen oklevéllel, emlékéremmel jutalmazták azt a közel hatvan önkéntest, akik legalább húsz alkalommal nyújtottak segítő kezet.

A legfiatalabb önkéntest, Nagy Jánost is köszöntötték. Elismerték a 30, 40, 50 alkalommal segítőket is, de olyanok is akadtak, akik immár százszor támogatták embertársaikat.

A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500 ezer egység vérre van szükség. Az eseményen elhangzott, szükséges a fiatalabb generációk ösztönzése, hiszen a jelenlegi önkéntesek idővel kiöregednek. A megyei éves véradások száma meghaladja a 21 ezret, mely országos szinten kiemelkedőnek számít, viszont összességében mégsem elegendő. A biztonságos mennyiségű vérkészlethez ugyanis napi 1800 véradóra lenne szükség. Az elmúlt években kisebb-nagyobb ingadozások tapasztalhatók a véradás terén, viszont csökkenő tendenciát mutat a felhasznált vér mennyisége.

Békés megyében három helyszínen, Orosházán, Békéscsabán és Gyulán létesültek vérellátó állomások. Véradó pedig bárki lehet, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kg-t. Az emberek elsősorban a segítségnyújtás öröméért adományoznak, viszont szükség van egyéb ösztönzésre is.

Gyulán minden hétfőn és pénteken, a vérellátó állomáson adhatnak vért a segíteni vágyók.

Nézze meg ezt is:

Javában zajlik a múzeumi revízió Gyulán

A szakemberek a Kohán-hagyaték, az egykori városi képtár, valamint az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményét egyaránt …