2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A Gyulai Várfürdő fiatal úszóinál járt a Mikulás

Izgatott tekintetek fogadták a Mikulást a Gyulai Várfürdőben, aki a legkisebb úszókhoz látogatott el december 6-án. Természetesen nem érkezett üres kézzel, puttonya telis-tele volt édességekkel, finomságokkal. Mielőtt azonban a gyerekek megkapták a csomagokat, verssel köszöntötték a Mikulást.

A Mikulás csak azoknak a gyerekeknek hozott ajándékot, akik egész évben jól viselkedtek. Ez alól persze senki nem volt kivétel, az ifjú úszók szorgalmasan jártak edzésre, senki nem kapott virgácsot.

A Gyulai Úszókért Alapítvány immáron ötödik éve, december 6-án minden alkalommal ajándékkal készül a gyerekek számára. Az alapítvány célja, hogy ez a kis meglepetés is motiválja a fiatalokat, és minél jobban szeressenek edzésre járni, sportolni.

A Mikulás mindenkinek készült ajándékkal, az egyesület közel 200 fiatal úszója kapott csomagot.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …