2024. április 19., péntek
FONTOS

Jó István vegyes virágméze érdemelte ki az Év Kiváló Magyar Méze díjat

Több ezren látogattak el a helyszínekre a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál három napja alatt.

Az esemény az elmúlt tizenkét év alatt már komoly rangot vívott ki magának. Szombat délelőtt nyílt meg a méhészeti vásár a Prohászka Zsolt városi tornacsarnokban, ahol mintegy 15 méhész mutatta be portékáit. A mézkóstolás és vásárlás mellett különböző eszközöket is beszerezhettek az érdeklődők. A karácsonyhoz közeledve többen voltak olyanok, akik a mézeskalácsok irányt érdeklődtek. Ötleteket gyűjtöttek az édességek díszítéséhez.

A három napos esemény másik helyszíne a Vigadó volt. Görgényi Ernő polgármester a megnyitón kiemelte, évről-évre egyre többen látogatnak el arra a rendezvényre, ahol szakmai közösségek erősödhetnek. Hozzátette, a mézfesztivál a téli szezon legjelentősebb turisztikai rendezvénye.

Bakos Pál, a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának vezetője köszöntő beszédében kiemelte, a mézfogyasztás szorgalmazása fontos, hiszen több, mint 1 millió regisztrált méhcsalád található Magyarországon.

A Mézkirálynőt és az udvarhölgyeit a hagyományokhoz híven, minden évben a jászberényi méhésztalálkozón választják ki. A királynő feladata, hogy egy éven keresztül népszerűsítse a termelői magyar mézet, valamint egyéb méhészeti termékeket.

A három napos fesztivál célja a hagyományőrzés mellett továbbra is a kiváló termelői mézek, azok gyógyhatásainak és az abból készült termékek népszerűsítésre. Az esemény legfontosabb pillanata idén is az “Év Kiváló Magyar Méze” díj átadása volt. A beküldött mézmintákat hat kategóriában értékelte a szakmai zsűri. Idén a fődíjat a Nagytarcsáról érkezett Jó István vegyes virágméze érdemelte ki.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …