2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bemutatták Nagy Attila első verseskötetét

Hétfő este, a városi könyvtárban mutatták be Nagy Attila első kötetét, mely a Hullámverésben, Aranyhídon címet viseli. A két versciklust tartalmazó könyvben szereplő szövegek már több, mint tíz évvel ezelőtt keletkeztek, egy részük pedig a szerző középiskolás, egyetemista korában, a 70-es 80-as években születtek meg.

Nagy Attila élettörténete azért is lehet érdekes, mert gyulaiként a Szegedi Tudományegyetemen gyógyszerészetet tanult, először Budapesten helyezkedett el, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően New Orleansban kezdett kutatni. Az eredetileg két évre szóló szerződésből azonban tizennégy év külföldi tartózkodás lett, melyet számos tudományos siker övezett. Közben az automatikus írással készített verseit a fiókba zárta. Majd 2004-ben hazatért Gyulára, ahol újra elővette költeményeit. Élettársa, Kis Erika segítette abban, hogy első kötetét megjelentethesse.

Tehát a most megjelent verseskötet a család reményei szerint csak a kezdet, hiszen az olvasóközönség pozitív reakcióit követően az önéletrajzi regényt is szeretnék publikálni. Nagy Attila elárulta, következő könyvén már csak az utolsó simításokat kell elvégezni.

Arról, hogy mi motiválta írásait, illetve miért zárta le a sikeres külföldi karrierét, fordított hátat a tudományos világnak, majd tért vissza szülővárosába Kézjegy című műsorunkban bővebben is beszámolt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …