2024. április 20., szombat
FONTOS

Pályaorientációs témanapot tartottak az erkeles diákoknak

Többek között “Grafológia a pályaválasztás segítségére” címmel hallgathattak előadást szombaton az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai. A pályaorientációs témanapon a tanulók életkori sajátosságának megfelelően választottak olyan programokat, melyek új és hasznos információkat nyújtanak számukra.

Az eseményen volt erkeles diákok is visszatértek egykori iskolájukba, hogy hasznos tanácsokkal lássák el fiatal társaikat. A kilencedikes tanulók többek között önismereti előadáson vehettek részt. Meghívtak szülőket is, akik bemutatták pályájukat.

A nap folyamán a végzős diákok számára tájékoztatót tartottak a pontszámítási rendszerről, így több egyetem kapott meghívást, illetve gyulai munkahelyek humánerőforrás-menedzsmentjei tartottak előadást.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …