2024. április 19., péntek
FONTOS

Sporteszközökkel támogatta a Törökzugi óvodát a Gyulai Várfürdő

Új mozgásfejlesztő sporteszközöket vásárolt a törökzugi óvoda a Gyulai Várfürdő támogatásával, melyeket már használatba is vettek a gyerekek. Az óvodában hetente egyszer zajlik az úgynevezett “sportmanó” foglalkozás, amikor leginkább labdajátékokkal ismerkednek a legkisebbek. A jövőben további fejlesztések várhatóak az intézményben, tervben van ugyanis egy kisebb kézilabda pálya kialakítása is.

A Gyulai Várfürdő 170 ezer forint értékű támogatása által az óvoda ugrálólabdákkal, trambulinnal, tornapadokkal és egyéb kisebb sporteszközökkel gazdagodott. Kun Miklós igazgató elmondta, a várfürdő mindig is az egészséges életmódot népszerűsítette.

A legkisebbek tehát birtokba vették a sporteszközöket, a “sportmanó” program keretében az óvoda dolgozói pedig továbbképzéseken vehetnek részt, ennek köszönhetően a gyerekek változatosabb sportfoglalkozások által szerethetik meg a mozgást.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …