2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Testületi ülés: nyugdíjba vonul Becseiné Lock Gabriella

December 12-én tartotta az év utolsó soros ülését a gyulai képviselő-testület.

A tanácskozás első órájában a grémium elfogadta az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok első kilenc hónapra szóló tájékoztatóit. Beszámolót tartott a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület is a 2019-es évről, valamint ismertették a jövő évi munkatervet. Az ifjúsági közfeladatokat ellátó egyesületet 2020-ban 4 millió forinttal támogatja az önkormányzat, a Játékváros táborhoz kicsivel több, mint 4,1 millió forinttal, a Városi Diák Önkormányzat működéséhez pedig 700 ezer forintot biztosít.

A decemberi ülés fő napirendjei között szerepelt a képviselő-testület 2020. évi munkaterve, melyet egyhangúan fogadtak el a képviselők. Ezután felügyelőbizottsági tagok személyéről hoztak döntést, mind a Gyulasport, a Gyulahús és a Gyulai Várfürdő tekintetében. A képviselők mindhárom esetben elfogadták az előterjesztésben javasolt személyeket.

Becseiné Lock Gabriella, az egyesített óvodák intézményvezetője 2017 augusztusától látja el vezetői feladatait. Ő idén, 2019 november 19-én jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését kérelmezte. A grémium ezt elfogadta, így 2020. szeptember 1-től 40 éves munkaviszony után vonulhat nyugdíjba.

Emelkednek az önkormányzati lakások lakbérei, ez éves szinten hozzávetőleg 4 millió forint többletbevételt eredményez majd. Az előterjesztésben összeállított indoklás szerint – a környező települések tekintetében – a gyulai önkormányzati lakások átlag alatti áron bérelhetők. Az emelés érintette a komfort nélküli, a félkomfortos és komfortos, illetve az összkomfortos lakásokat is egyaránt.

A Gyulai Implom József Általános Iskola épülete korábban egy EU-s pályázati forrásnak köszönhetően újult meg és bővült. A támogatási összeg korlátozása miatt viszont az utcafronti, régi épület tetőszerkezet felújításának költsége nem került bele a pályázatba. A tetőszerkezet helyenként beázik, ehhez a felújításhoz szükséges forrásról döntött a képviselő-testület, melyet egyhangúan szavaztak meg a képviselők.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. éves beszámolója is terítékre került decemberben, Komoróczki Alíz ügyvezető számolt be a cég 2019-es évéről, eredményeiről.

2010-től számítva Gyulán megduplázódtak a vendégéjszakák száma, 2019 első tíz hónapjában a gyulai kereskedelmi és egyéb szálláshelyeken, összesítve változatlan vendégforgalom volt jellemző a tavalyi év azonos időszakához képest, mely 2018-as év rekordév volt a hazai turizmusban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …