Kiss-Rigó László püspök Üzenete

Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!

Ahogy az évet – legalábbis a mi éghajlati körülményeink között – felbontjuk tavaszra, nyárra, őszre és télre, megemlékezés és ünneplés szempontjából a keresztény hívő közösség is felosztja az esztendőt az adventi, a karácsonyi, a nagyböjti és a húsvéti időszakra. Amint a tavasz is olykor a naptári dátumhoz képest korábban jelentkezik, az advent is megtapasztalható, például a kereskedelemben jóval korábban, mint a kezdetének a naptári dátuma. Sokszor többnyire panaszkodva említjük, hogy bizonyos vallási szimbólumok, cselekmények, gyakorlatok kikerülnek egyre többek, köztük magukat vallásosnak valló emberek életéből is. Az adventet jel­képező adventi koszorúval pontosan fordított a helyzet. Nemcsak az eredeti helyén, a templomokban használják, hanem egyre inkább készítik, elhelyezik, kihelyezik otthonokban, köztereken, üzletekben, munkahelyeken is. Persze a szimbólum már nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Van, akit az adventi koszorú arra emlékeztet, hogy itt a kötelező kényszerköltekezés ideje. Csak úgy szokásból ajándékokat kell venni. Mást arra késztet, hogy ilyenkor egy kicsit jobban illik figyelni nehezebb sorsú embertársainkra, és jó dolog valamit tenni is értük. Megint másnak az jut az eszébe, hogy nemsokára ismét összejön egy rövid időre az egész család.

A szűkebb, hívő keresztény közösség tagjai az adventi időszak tartalmát, üzenetét az elnevezésből vezetik le. Az advent szó jelentése: eljövetel, érkezés. Ilyenkor felidézzük a Megváltó történelmi érkezését, a názáreti Jézus születését, és készülünk annak évfordulós megünneplésére. De gondolunk és készülünk a második eljövetelére is életünk, a történelem, a világ végén. Krisztus második eljövetele kifejezetten és sajátosan biblikus, keresztény vallási kifejezés. Erről ő maga beszélt saját kora világképének megfelelő kozmikus képeket használva. Ma inkább úgy fogalmazhatunk, hogy nem ő jön el még egyszer, hanem a mi saját egyéni életünk, az emberiség egésze, az emberi történelem halad őfelé, de akkor már nemcsak hozzánk hasonló emberségével fog szembesülni, hanem a megdicsőült győztessel, Istennel, az élet forrásával, a történelem urával találkozik majd. Ez a találkozás az egész emberi család, a történelem, minden egyes ember egyetlen és végső célja – azoké is, akik nem ismerik őt.

Ez az elkerülhetetlen találkozás nem a megsemmisülést, hanem az átmenetet jelenti egy végtelenül gazdagabb, teljesebb örök életbe. Ennek a találkozásnak nemcsak az ember lesz részese, hanem a természet, a teremtett világ is, amelyet addig is kötelesek vagyunk hálával csodálni, egyre jobban megismerni, továbbfejleszteni, még több szellemiséget belevinni, élvezni, de felelősséggel és értelmesen használni, élni, gazdálkodni vele. Lehet ugyan, hogy addig beszennyezzük, elrontjuk, tönkre­tesszük, de bármit is teszünk, a világ vége, a győztes Krisztussal való végső szembesülés, az ő második eljövetele a természet, az anyagvilág, a világegyetem számára sem a megsemmisülést, hanem az átalakulást jelenti oly módon, hogy nyilvánvalóan hordozza, tükrözze a Teremtő végtelen hatalmát, bölcsességét és szeretetét. Ezt a végső átalakulást már nem lehet a mi természettudományos vagy akár filozófiai fogalmainkkal leírni, mert Isten természetfölötti beavatkozása, ajándéka lesz.

Így ez az adventi mintegy négy hét alkalom lehetett mindannyiunk számára végső célunk tudatosítására, és ha kell, az odavezető utunk kiigazítására, utastársainkhoz, embertársainkhoz fűződő kapcsolataink javítására, nemesítésére, valamint a természethez, a teremtéshez, a teremtett világhoz való kapcsolódásunk, viszonyulásunk rendezésére is. Ezekkel a gondolatokkal kívánok egyházmegyénk minden tagjának, közösségének boldog, áldott, békés karácsonyi ünnepeket és valódi értékekben gazdag, sikeres új esztendőt!