2024. március 29., péntek
FONTOS

M. Szabó Andrásra emlékezett az Október 23. Alapítvány

2018. december 14-én hunyt el M. Szabó András, Gyula 56-os polgármestere, egyben az Október 23. Alapítvány alapítója. Az évforduló alkalmából a kuratórium négy tagja ellátogatott az Óbudai temetőbe, hogy elhelyezze az emlékezés koszorúit az egykori városvezető sírján, számolt be Bagyinszki Zoltán, a kuratórium elnöke.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Október 23. Alapítvány őszi programjain számos módon megemlékezett M. Szabó Andrásról. Például az ’56-os veteránok találkozóján fotókiállítással tisztelegtek a városvezető munkássága előtt. Később ezeket a fényképeket videóval kiegészítve bemutatták a Bay Zoltán Általános Iskolában tartott rendkívüli történelem órán. Az alapítvány tagjai a hétvégi utazást egybekötötték a kuratórium ülésével, ahol többek között ezeket a programokat is kiértékelték. Bagyinszki Zoltán elárulta, M. Szabó András síremléke jövő tavasszal elkészülhet. Mivel a jelenlegi fejfát le kívánják cserélni egy, a gyulai 56-os emlékmű kicsinyített, méretarányos mására.

Az alapítvány jövőbeli tervei között szerepel az is, hogy az M. Szabó András munkásságát bemutató fotókiállítást több helyszínen is bemutatják.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …