2024. április 19., péntek
FONTOS

Elismerték a közfoglalkoztatottak egész éves munkáját

Ebben az évben a Magvető Református Általános Iskola énekkara köszöntötte a közfoglalkoztatási programban résztvevőket, a Vigadóban rendezett karácsonyi ünnepségen.

A város vezetése ugyanis hagyományosan az ünnepi időszakban gyermekműsorral és ebéddel köszöni meg a közfoglalkoztatottak éves tevékenységét. Alt Norbert alpolgármester elárulta, jelenleg közel száz személyt foglalkoztatnak, akik közül a legtöbben a közüzemnél helyezkedtek el.

Az eseményen elhangzott, 2012-ben még több, mint háromszázan vettek részt a közfoglalkoztatási programban, ez a szám 2015-ben 225-re, 2017-ben pedig 146 főre csökkent. Idén pedig 95 személy vett részt a programban. Ez a változás a munkaerőpiac folyamatos javulásának köszönhető, fejtette ki Görgényi Ernő polgármester.

A város vezetése anyagi formában is kifejezte háláját a jelenleg a programban résztvevő közel száz főnek.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …