2024. október 5., szombat
FONTOS

A Pál nevet kapta az év első, gyulai babája

Az év első és második békés megyei babája Békéscsabán, míg a harmadik Gyulán jött a világra és szüleitől a Pál nevet kapta.

Ugyan édesanyja kérésére nem mutatjuk meg a csecsemőt, azt azonban megtudtuk, hogy a kisfiú a terhesség 35. hetében, 49 centiméterrel és 2640 grammal, reggel 6 óra 48 perckor született. Szabóné Farkas Katalin, a kisfiú édesanyja elárulta, Pál az első gyermek a családban és nagyon örülnek az érkezésének. Hozzátette, kisfia könnyen, problémamentesen jött a világra, és mindketten jó egészségnek örvendenek.

Párducz László osztályvezető főorvos, egyben a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke elárulta, az elmúlt évben, a korábbiakhoz hasonlóan a születések száma 900 és 1000 között mozgott. A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Szülészeti osztályán főként a kóros terhességeket, a patológiás eseteket látják el, éppen ezért itt magasabb a születések száma, mint a környező kórházakban. Hozzátette, 2019-ben valóra vált az évtizedes álom, vagyis a gyermekosztályt a szülészeti osztály közvetlen közelébe költöztették, emellett kiérdemelték a Családbarát osztály címet is, melynek elnyeréséhez számos feltételnek kellett eleget tenniük.

A kórtermek is összkomfortosakká váltak, emellett nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a csecsemős nővérek olyan hasznos információkkal lássák el a hazatérő kismamákat, melyek elengedhetetlenek az újszülöttek ellátásához.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …