2024. március 29., péntek
FONTOS

Újra áll a farkashalmi kereszt

Kovács Péter gyulai plébános szentelte meg a napokban azt az új keresztet, melyet a város külterületén, a farkashalmi kanyarnál állítottak. Az eseményen a kereszt történetét Ökrös István önkormányzati képviselő elevenítette fel.

A második keresztet az ötvenes években állították fel, ez egy viharban, tavaly februárban dőlt ki. Először ugyanazt a keresztet szerették volna felállítani, de az már annyira megrongálódott, hogy erre nem volt lehetőség.

A kereszt erős aljzatot és vasalást kapott, az alapot kibetonozták, így az új építmény várhatóan tartósabb lesz, mint elődje volt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …