2020. január 21., kedd
FONTOS

Jazz koncert, filmvetítés és felolvasószínházi előadás is lesz a Várszínházban

A Gyulai Várszínház kamaratermi kínálatában, ebben a hónapban a két filmvetítés mellett jazz koncerttel és egy könyvbemutatóval egybekötött felolvasószínházi előadással várják az érdeklődőket.

Január 16-án a Santa Diver elnevezésű trió érkezik a fürdővárosba. A formációt 2006-ban Kézdy Luca és Szesztay Dávid alapította, később csatlakozott hozzájuk Szegő Dávid.

A zenekar hangzásvilágát meghatározza rendhagyó felállásuk, a hegedűjáték, a dallamos basszus szólamok és az energikus dobolás. 20-án és 21-én a nagy érdeklődésre való tekintettel újra levetítik a Toldi című filmet. Január 30-án pedig “Nagyon kell szeretniök” címmel hallhatnak felolvasószínházi előadást a kamaraterembe érkezők.

Az est egyben könyvbemutató is lesz, hiszen Réczei Tamás Nyáry Krisztián “Így szerettek ők” elnevezésű nagy sikerű kötetét formálta át a színjátszás eszközeivel. Valamint ki is egészítette az eredetiben fellelhető történeteket. A színpadon tehát valamelyest megelevenednek a nyugatosok házasságai, szerelmi bonyodalmai.

A klasszikus színjátszás kedvelőinek sem kell aggódniuk, hiszen februárban újra számos ilyen jellegű előadást láthatnak majd a kamaraterembe látogatók.

Nézze meg ezt is:

Gyulán is áramkimaradást okozott a hálózatra fagyott jég

  A hétvégét követően még hétfőn is kitart a ködös, párás, zúzmarás időjárás, mely az …