2020. február 27., csütörtök
FONTOS

Új nyitvatartás a gyulai kiállítóhelyeken

Fábián Tamás kommunikációs vezető nyitja ezeken a felvételeken az Almásy kastély Látogatóközpont bejáratát.

Az eddigi 10 óra helyett erre a jövőben, keddtől kilenckor kerül majd sor. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a látogatók egy része hamarabb szeretne bejutni a kiállítóhelyekre, a téli időszakban viszont sötétedés után érezhetően csökken az aktivitás.

Fábián Tamás elárulta, az idei január nemcsak erősebb látogatószámot hozott idáig, hanem jelentős bevételtöbbletet is.

A kísérletinek is tekinthető időszak végén, vagyis március elsejétől ismét a megszokott időpontokban, 10-től 18 óráig látogathatók majd a múzeumok.

A cég vezetése a február végéig tartó tesztüzem tapasztalatainak értékelését követően dönt arról, hogy a jövőben a november 1. és február vége közötti időszakban a most kipróbált időpontokban fogadják-e a látogatókat a gyulai kiállítóhelyek, s lesz-e ezentúl téli és nyári nyitvatartás.

Gyulai Vár
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő zárva
A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő zárva
A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.

Erkel Ferenc Emlékház
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő zárva
A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt fél órával.

Ladics-ház
kedd, csütörtök, szombat 9.00-12.00
szerda, péntek, vasárnap 12.30-17.00
hétfő zárva
(telefonos bejelentkezéssel látogatható: 70/310 6722)

Kohán Képtár
kedd, csütörtök, szombat 12.30-17.00
szerda, péntek, vasárnap 9.00-12.00
hétfő zárva

Nézze meg ezt is:

Nógrádi Éva és Szabó Gyöngyi vehette át az “Év Szakdolgozója” elismerést

  A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésének köszönhetően 2014 óta februárban Kossuth Zsuzsanna, a magyar betegellátás …