2020. március 29., vasárnap
FONTOS

A levéltár családfakutató programjában vettek részt az erkeles diákok

Az alábbi felvételeken éppen azt láthatjuk, ahogyan a kilencedik osztályos emelt történelmet tanuló diákok próbálják értelmezni a családfakutatás során fellelt adatokat, miszerint a vizsgált generáció több tagja is életét veszítette az első világháború során.

Ilyen, és ehhez hasonló érdekességeket tudhat meg tizenhét tanuló, illetve az a további felnőttekből álló csoport, akik a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának “Hetedíziglen” elnevezésű foglalkozására jelentkeztek. A kutatás elkezdéséhez pedig egy születési anyakönyvi kivonaton kívül nem volt másra szükség.

Héjja Julianna Erika, az amatőr kutatókat segítő főlevéltáros elárulta, a megyénkben fellelhető adatok segítségével az 1730-as évekig visszamenőleg biztos ismereteket szerezhetnek felmenőikről az érdeklődők. Az iskolások számára első alkalommal bemutatták az online és a papír alapú keresési lehetőségeket. A második foglalkozáson az egyik diák családjából választottak ki mintaadatokat, és a rájuk vonatkozó információkat közösen kikeresték. Illetve megismerték azokat a lehetőségeket, hogy milyen fajta családfakutató kezelőprogramban tudják rendszerezni és nyilvántartani az általuk talált adatokat. A szerdai, immár harmadik alkalommal ezt folytatták. Hozzátette, akár otthonról a különböző online felületek segítségével is informálódhatnak a családjuk története iránt érdeklődők, a levéltárban azonban ezen felül is tájékozódhatnak.

A következő családfakutató felnőtt csoport februárban indul, melyen tizenöten vehetnek majd részt.

Nézze meg ezt is:

A látogatók számára ismeretlen helyiségeket mutatunk be az Almásy-kastélyban

  Ezek a felvételek Értékérző című műsorunk forgatásán készültek, ahol a gyulai Almásy-kastélyban a látogatók …