2020. február 27., csütörtök
FONTOS

Jótékonysági bál szervezésébe fogott a Szent Vince Borrend

Hagyományteremtő szándékkal szervez február 29-én jótékonysági programot Gyulán a Szent Vince Borrend.

A szervezet megyei vezetője, az esemény főszervezője, Lukács Sándor elmondta, a bál helyszíne a gyulai Vigadó lesz, ahol a szórakozás és a kapcsolatépítés mellett a társadalmi szerepvállalás is hangsúlyt kap. A szervezők úgy számolnak, hogy a bálra elsősorban a környékről érkeznek majd vendégek, de már vannak olyan jelentkezők, akik az ország másik részéből érkeznek.

A bál bevételéből a tervek szerint három szervezet kap majd támogatást. A viharsarki koraszülöttmentők mellett a Kádas György Alapítvány és a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány részesül segítségben.

Nézze meg ezt is:

Nógrádi Éva és Szabó Gyöngyi vehette át az “Év Szakdolgozója” elismerést

  A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésének köszönhetően 2014 óta februárban Kossuth Zsuzsanna, a magyar betegellátás …