2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Idén is megrendezték az országos román bált Gyulán

 

Szombaton rendezték meg a már hagyományos, országos román bált.

A megszokott helyszín, a Román Kulturális Központ adott helyet az eseménynek. A rendezvényre Békés, Csongrád, és Hajdú-Bihar megyéből, a fővárosból, valamint a szomszédos országból évről-évre egyre több vendég látogat el. Ezzel az eseménnyel kezdődik a báli szezon a román közösség életében, hiszen ezt követően a különböző, románok lakta településeken is rendeznek hasonló programokat.

Az eseményen elhangzott, a hazai román közösség igyekszik a hagyományait megtartani, megőrizni, valamint továbbadni a fiatalabb generáció számára. A bált, az első évindító mulatságot először 1981-ben rendezték meg a Román Gimnázium Kollégiumában.

Elhangzott, az esemény jó alkalom arra, hogy a Magyarországon élő románok, valamint a határon túl élő románok egy ilyen találkozón megvitathatják, megbeszélhetik azokat a kérdéseket, melyekkel szembesülnek a mindennapokban.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …