2024. március 29., péntek
FONTOS

Iratokat kért be a NAV a Termál ügyben

Közleményben tájékoztatta a sajtót a gyulai önkormányzat a Termál FC-vel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről.

Ebben azt írták, a NAV iratokat kért be tőlük.

“A Gyulai Polgármesteri Hivatal megkeresést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi
Igazgatóságától, melyben kérték megküldeni a Gyulai Termál Futball Club Egyesülettel kötött finanszírozási szerződéseket és elszámolásokat.

A nyomozó hatóság a Gyulai Termál FC korábbi gazdálkodását vizsgálja, és a megkeresésben tájékoztatást adott arról, hogy nyomozást folytat pénzeszközök jóváhagyott céltól eltérő felhasználásával elkövetett költségvetési csalás vétségének, valamint sikkasztás és hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja miatt.

Az ügyben tavaly nyáron a Gyulai Termál Futball Club Egyesület tett feljelentést a Galbács Mihály elnöki tevékenysége alatti ügyek vizsgálata céljából. A Gyulai Polgármesteri Hivatal a megkeresésnek maradéktalanul eleget tett, mert a polgármesteri hivatal is érdekelt abban, hogy a Termál FC-nél a közpénzek gyanú szerinti
szabálytalan felhasználására fény derüljön és az elkövető(k) felelősségre vonása megtörténjen.”

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …