2024. április 19., péntek
FONTOS

31-en vehették át diplomájukat a Gál Ferenc Főiskola gyulai karán

Az elmúlt napokban rendezték meg a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának diplomaátadó ünnepségét a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház épületében. A végzős hallgatók közül mindannyian levelező tagozaton fejezték be tanulmányaikat.

2020 januárjában összesen 31 hallgató vehette át oklevelét Gyulán. Ők szociális munka alapszakon, illetve egészségfejlesztő mentálhigiénés szakirányú továbbképzésen szerezték meg diplomájukat. A hallgatók szép eredménnyel fejezték be felsőfokú tanulmányaikat, hiszen 71 százalékuk kiváló minősítésű oklevelet vehettek át.

Példaértékű munkájáért dékáni elismerésben részesült a leköszönő HÖK-elnök, Herczeg Viktória, aki szociális munka alapszakon végzett. Ezt követően a friss diplomás hallgatók eskütétele következett.

A felsőoktatási képzés egészen más feladatokra készíti fel a hallgatókat. Ma már ezeken a képzéseken is egyre fontosabb a gyakorlat, de a diploma megszerzéséig olyan elméleti tudással gazdagodhatnak a tanulók, melyeket kizárólag itt sajátíthatnak el, ezen kívül nem csak saját, de kollégáik munkáját is segíteni tudják – emelte ki Kozma Gábor rektor.

A levelezős képzéseken végzett hallgatók többsége helyben, a központi kórházban dolgozott már tanulmányaik ideje alatt is, illetve többen más intézményben jelenleg is vezetői pozíciót töltenek be.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …