2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Bevonják a civileket a gyulai fásításba

 

Ültess az utókornak! – ezzel a mottóval indul Gyulán fásítási program – jelentette be Alt Norbert alpolgármester és Titz Ádám vállalkozó a Csabai úton megtartott sajtótájékoztatón.

Előbbi elmondta, Gyulán számos, olyan ötlet megvalósult már, melyet civilek kezdeményeztek. Tavaly decemberben éppen Titz Ádám vállalta fel, hogy a kissé kopár Bem téren saját költségből 160 ezer forintot áldoz arra, hogy 30 fát ültessenek ki. Ezek kőris, hárs és juharfák voltak.

A fásítás viszont nem ér itt véget, hiszen mostmár bárki csatlakozhat ehhez.

A sajtótájékoztatón a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület is képviseltette magát. Ferenczi István, a szervezet titkára emlékeztetett, már a 90-es évek végén már csatlakoztak a Béke sgt úti fasor megújításához, és minden évben vállalnak olyan feladatokat, melyek a környezet védelmét szolgálják. A programban ők is részt vesznek.

A tapasztalatok szerint később az ősszel kiültetett fák bizonyulnak a leginkább életképesnek, de a kezdeményezéshez bármikor lehet csatlakozni, a program folyamatos, a kiültetést pedig szakszerűen végzik.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …