2020. december 4., péntek
FONTOS

7D mozi projektjével gyulai csapat a Richter Anna Díj döntőjében

Hazánk egyik legkiemelkedőbb gyógyszercége kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba, folyamatos fejlesztésbe vetett hitét.

Méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy, gyógyszerészet és mindenek előtt az ezeken a területeken dolgozó nők iránt. A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és dr. Barna István belgyógyász főorvos, klinikai docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnöke. Mind olyan újszerű, megvalósítható ötleteket vártak a pályázóktól, amelyek az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet és az egészségügy területein kreatív, innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyítve, minőségi változást hoznak a hétköznapokba.

A döntős pályaművek mindegyikéről elmondható, hogy nélkülözhetetlen területekről érkeztek, és bármelyikük lesz az öt szerencsés kiválasztott egyike, a projekt megvalósítása nem csupán az adott közösség, de rajtuk túlmutatóan az egész társadalom, mindannyiunk javát szolgálja.
A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész kategória egy-egy zsűridíjasát a zsűri tagjai választják majd ki, ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot.
A közönségdíj sorsa a szavazók kezében van. Március 8-ig lehet megtekinteni a csapatok és projektek bemutatkozását a www.richterannadij.hu oldalon, a nagyközönség szavazhat kedvenceire, és a szavazók részt vehetnek a Richter Anna Díj nyereményjátékán. Érdemes követni a díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információk olvashatók és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokban is részt lehet venni.

Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a boldog döntősök kilétére, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg.

A gyulai csapat munkája, a A 7D mozi a film, a mozivarázs erejével kíván hatni a nézőkre, a gyermekkori diabétesz közérthető, szerethető bemutatását tűzte ki célul az a csapat, akik a látvány mellett az ízeken, mozgáson keresztül interaktív módon ismertetnék meg a közönséggel az 1-es típusú cukorbetegséget.

Rájuk itt lehet szavazni: https://richterannadij.hu/index.php/2019/2019-dontosok-4

Nézze meg ezt is:

Bárki jelentkezhet az ingyenes mozgásszervi szűrésre Gyulán

    A számítógép monitorán látható az az elemzés, melynek köszönhetően mozgásszervi problémák és annak …