2024. április 19., péntek
FONTOS

Kondipark és játszótér épül a gyulai sporttelepen

Egy saját testsúlyos edzésre alkalmas kondipark és egy játszótér helyszíne látható ezeken a felvételeken.

Az építkezés hamarosan elkezdődhet a gyulai sporttelepen – jelentették be a kedd délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón. Mindkét beruházás elsősorban a tömegsport terén kíván új lehetőségeket nyújtani, de a 150 négyzetméteres felületen épülő kondipark természetesen a futball edzésre járó fiatalok számára is új edzésmódszert kínálhat.

A sporttelep bejáratánál található területen – ahol a játszótér épülhet – egykor szintén játszótér volt, közel 20 évvel ezelőtt. Az itt épülő elemek a családoknak nyújthat majd remek alkalmat arra, hogy a gyermekekkel gondtalanul töltsék el azt az időt, amíg például a nagyobb gyerek végez a fociedzésen. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a fiatalokat sokszor kísérik ki családtagjaik is a tréningekre. A beruházás egy pályázatnak köszönhetően valósul meg.

A közel 10,5 millió forint értékű beruházás a tervek szerint még idén befejeződik, a kondiparkot és a játszóteret már a nyáron használatba vehetik a sportpályára érkezők.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …