2025. március 24., hétfő
FONTOS

Jelmezben táncoltak a gyulai Művészeti Iskola növendékei

Játékos tánc feladatokkal indult az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola farsangi mulatsága, ami alól nem bújhattak ki a felnőtt néptáncosok sem. A táncoktatók mellett az óvodások és a gimnazista fiatalok is eljöttek csütörtök délután a Vigadóba, a legtöbben pedig jelmezben érkeztek.

A gyerekek igazi táncünnepet varázsoltak a farsangi mulatságon, persze ez nem szokatlan a művészeti iskola növendékeitől. A programokon rendszerint nagy létszámban vesznek részt, talán ezért is döntöttek úgy, hogy a farsangi mulatságot idén egy nagyobb rendezvényre alkalmas teremben tartják meg.

A játékos farsangi táncok minden korosztály számára szórakoztató voltak, de a program itt nem állt meg, hiszen a játékok mellett jelmezes felvonulás, valamint tombola is volt.

A délután öt órakor kezdődő eseményen több népi táncjátékra is megtanították a résztvevőket: Boriné Körösi Beatrix elárulta, hogy a játékos, szórakoztató koreográfiák könnyen elsajátíthatóak bárki számára.

A csütörtöki farsangi mulatság amellett, hogy remek kikapcsolódási alkalom volt a résztvevőknek, többek között néphagyományainkat is népszerűsítette, a hagyományápolás egyik leglátványosabb része pedig kétség kívül a néptánc.

Nézze meg ezt is:

A Józsefeket ünnepelték Németvároson

  Hagyományosan a napján, március 19-én köszöntötték a József keresztnevű németvárosiakat a Máriás Házban. A …