2024. április 19., péntek
FONTOS

Hetedik lett a Karácsonyi csapata a futsal diákolimpián

Pénteken, a városi tornacsarnokban hivatalosan is megnyitották a IV. korcsoportosok Futsal Diákolimpia Országos Döntőjét. Az ország tíz megyéjéből összesen 12 csapat érkezett Gyulára annak érdekében, hogy a hétvégén tudásukat összemérve megszerezzék a “Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A döntőben a gyulai Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola csapata képviselte megyénket.

A tanév során közel 160 ezer diák 50 sportágban mérkőzött meg egymással, a futsal esetében, ebben a korcsoportban ez 747 csapatot jelent. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója köszöntőbeszédében kiemelte, az esemény célja tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése.

A péntek esti megnyitón a csapatok letették az olimpiai esküt. A rendezvényt a Békéscsabai Torna Club növendékeinek látványos műsora zárta.

Szombaton pedig megkezdődtek a küzdelmek, melyeken a hazai csapat először a győri általános iskolásokkal játszott. Besenyei Krisztián elárulta, a mérkőzés eredménye az első percekben eldőlt, az ellenfél végül 2-0-ra győzött.

A gyulai csapat második mérkőzésén már új taktikával állt ki a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola játékosai ellen, mely végül meghozta a várt eredményt.

A hazai csapat 3-0-ás győzelmet aratott Léwang Hunor és Zsilák Mátyás góljainak köszönhetően, utóbbi holtversenyben a torna gólkirálya is lett hét találattal.

A szombati csoportmérkőzések után vasárnap a helyosztók következtek. A rendező várost képviselő csapat végül a középmezőnyben, a 7. helyen végzett. A bronzmérkőzést a budapesti és a debreceni együttes vívta, amelyet 2-1 arányban utóbbi csapat nyert meg. A döntőben 5-1-re diadalmaskodott Felcsút felett a Győr, így ők vihették haza az aranyérmet.

7 melléklet

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …