2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 18.

Témák:

– Csökkent a bűncselekmények száma 2019-ben, Békésben – tájékoztatott a megyei főkapitányság. Térségünk továbbra is a legjobb mutatókkal rendelkező megyék közé tartozik, ugyanakkor tavaly emelkedett a halálos közlekedési balesetek száma, és több kerékpáros sérült meg.

– A koraszülött gyermekeket támogatják annak a jelmezes futógálának a bevételével, melyet első alkalommal rendeztek meg Gyulán. A rendezvény sikere arra ösztönzi a szervezőket, hogy a jövőben erősítsék ezt a fajta tevékenységet.

– Gutiné Kertes Mónika nyerte a Gyulahús legutóbbi, Valentin napi nyereményjátékát. A szerencsés győztes és párja egy üzemlátogatáson vehettek részt, ahol megnézhették a „cseppkőbarlangot”, vagyis az egyes érlelőt.

– Közel 300 óvodás és felső tagozatos láthatta a Lila iskola negyedik és hatodik évfolyamos tanulóinak előadását kedden, a művelődési központban. A „Játékkészítő” című darab a virtuális világ, valamint a klasszikus mesék közötti ellentétet mutatta be.

– A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri azokat az adózókat, akik kockázatosnak minősített árukkal kereskednek. Így került a figyelem középpontjába egy Békés megyei székhelyű tüzép is, mely korábban havonta több alkalommal jelentett be tűzifa-behozatalt Romániából, azonban az utóbbi időben ez a szám egyre csökkent. Az adatgyűjtés megerősítette azt a gyanút, hogy a tüzép továbbra is nagy forgalmat bonyolít.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …