Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a megye több településén is kezdetét vette a Mini Akadémia elnevezésű programsorozat, mely a csecsemő illetve óvodáskorú gyermekek szüleinek nyújt segítséget az aktuális betegségek vagy vészhelyzetek kezelésében. A hónap elején a Mágocsi utcai óvodában az influenza és a lázcsillapítás témáját járták körül. A gyermekorvos Abdul doktor ez alkalommal a gyulavári Baba-mama klub tagjait látta el tanácsokkal többek között a csecsemők újraélesztésével kapcsolatban.
Mivel a kisgyermekek gyakran úgy ismerkednek a világgal, hogy egyes tárgyakat a szájukba vesznek, náluk a legnagyobb a félrenyelés kockázata. Éppen ezért az előadáson szó esett arról is, mi a teendő akkor, ha a csecsemő a tápszertől vagy valamilyen idegen eredetű, szilárd tárgytól fulladozni kezd. A szülőknek azt is megmutatták, hogyan kell stabil oldalfekvésbe helyezni egy eszméletlen, de légző gyermeket. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elárulta, igyekeznek mindig az időszak aktualitásaihoz alakítani a témáikat.
A szülők bevonásával szervezett szakmai felvilágosító program egy pályázatnak köszönhetően indulhatott el megyénkben. Múlt héten például Lőkösházára, jövő héten pedig Dobozra látogatnak.