2020. március 31., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 21.

Témák:

– Jó ütemben haladnak a munkálatok az Almásy-kastély épületrészében, a cselédszárnyban. Jelenleg a belső terek kialakítása mellett a geotermikus talajszondák fúrását végzik.

– Vidnyánszki Attila rendezésében mutatták be csütörtök este a Gyulai Várszínház kamaratermében Döbrentei Sarolta Sára asszony című művét. A Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház felkavaró produkciója Arany János családjának tragikus eseményeit dolgozza fel.

– Immár harmadik alkalommal rendeztek parasport-napi lélekmozgató programot a Lila iskolában. Az intézmény alsóbb évfolyamosai, illetve a Törökzugi óvodások számára egy olyan ügyességi pályát alakítottak ki, ahol megtapasztalhatták, milyen nehézségekkel küzd a mindennapokban egy mozgásában korlátozott embertársuk.

– Évértékelő közgyűlést tartott a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. A találkozón a tavalyi események mellett arról is szó esett, hogy immár három évtizede fogják össze az idős embereket, és teszik tartalmasabbá életüket.

– Tizenhét határsértőt fogtak a rendőrök péntek kora reggel Békés megyében.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 25.

Témák: – Az optimista forgatókönyv szerint június elején, legkésőbb közepén újranyit a létesítmény – fogalmazott …