2024. április 20., szombat
FONTOS

Nógrádi Éva és Szabó Gyöngyi vehette át az “Év Szakdolgozója” elismerést

A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésének köszönhetően 2014 óta februárban Kossuth Zsuzsanna, a magyar betegellátás történetének kiemelkedő alakja tiszteletére, születésnapján ünneplik a Magyar Ápolás Napját. Kedden immár negyedik alkalommal koszorúzták meg a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza udvarán található szobrot, melyet a legelső katonai kórházakat létesítő és felügyelő női ápoló tiszteletére létesítettek.

A gyulai esemény a koszorúzás után a kórház Árvay-termében folytatódott, ahol Becsei László főigazgató kiemelte, az országos átlaghoz viszonyítva a központi kórházban megfelelő az ápolók létszáma. Az egyetlen megoldandó problémát a fluktuáció, vagyis a dolgozók állandó vagy gyakori munkahely-változtatása jelenti.

Az idei esztendő különleges, hiszen az Egészségügyi Világszervezet úgy határozott, hogy 2020-at az ápolók és a szülésznők évévé nyilvánítja. A kezdeményezés így próbál rávilágítani az egészségügyi dolgozók egyre csökkenő számára. Mészáros Magdolna ápolási igazgató emlékeztetett, jelenleg megközelítőleg 20 millióra becsülik az ápolók és a szülésznők számát világszerte, akik átlagéletkora 44,8 év. Éppen ezért fontos az utánpótlás biztosítása, az ápolók presztízsének növelése.

Gyulasi Györgyi “Köszönöm, hogy vagy” című versét követően a hagyományokhoz híven elismeréseket adtak át. A Tiszteletbeli ápoló díjat Görgényi Ernő polgármester érdemelte ki, aki többek között a Libor János-díj létrehozásával, valamint számos orvos és szakdolgozó elismerésével növelte az egészségügyben dolgozók presztízsét.

Az Év Szakdolgozója kitüntetést pedig Nógrádi Éva, részlegvezető műtéti szakasszisztens és Szabó Gyöngyi, vezető aneszteziológus érdemelte ki.

A Magyar Ápolási Egyesület Ezüst-kitűzőjét idén Sándor István szakápoló vehette át. Az eseményen kiemelték, a magyar ápolók országos ünnepségén Bálintné Ignácz Erzsébet és Kelemen Lajosné miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.

A díjátadó ünnepséget követően a szakdolgozók tudományos ülésével zárult a Magyar Ápolók Napja gyulai rendezvénye.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …