2024. április 20., szombat
FONTOS

Rendhagyó történelem órán vettek részt erkeles diákok a levéltárban

Az Erkel Ferenc Gimnázium tizenegyedikes évfolyamának emelt történelmet tanuló osztálya látogatott el a hétfői tanítási napon a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába. Az intézmény igazgatója, Erdész Ádám éppen a vármegye reformkori világát ismertette a diákokkal a rendhagyó órán. A politikai és közéleti tények megismerését könyvekkel segítették a levéltárban.

A reformkor országos politikai vitái bizony Békés vármegyében is előkerültek – tájékoztatta a levéltár igazgatója a diákokat. A vármegye élete mellett természetesen Széchenyi és Kossuth politikai tevékenységeit is összefoglalták. A levéltárban szó esett még az 1848-as törvényekről is.

Az erkeles tanulók a közelmúltban érkeztek a reformkor tanagyagának végéhez, csütörtökön témazáró dolgozatot írnak, erre igyekeztek felkészülni a levéltárban tartott rendhagyó órán is.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …