2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 04.

Témák:

– Gyulán rendezik a Kárpát-medencei Harag György emlékév első eseményeit – jelentették be a szerda délelőtti sajtótájékoztatón. A nem kevés várszínházas kötődéssel is bíró, neves erdélyi rendező alakját több programmal idézik fel a Gyulai Várszínház épületében.

– Ötszázezer forint adományt nyújtott át kedden a Szőke és Társa Kft. a megyei központi kórház Réthy Pál tagkórházának. A befolyt összeget az ápolás színvonalának, biztonságának növelő eszközök beszerzésére fordítják majd.

– Számos újdonsággal várják a szervezők idén a három napos Gyulai Pálinkafesztiválra látogatókat. Az eseményen megrendezik a Brillante 2020 – Nemzetközi Párlat Versenyt, emellett hazánk legnagyobb pálinka bemutatójával, a Pálinka Show-val várják az érdeklődőket.

– Rendhagyó irodalomórát tartottak a napokban a Vigadóban. Szőke István Atilla versíró egy órában ismertette a fiatalokkal többek között az akrosztichon verselést.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …