2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyulán kezdődnek a Harag György emlékév eseményei

A jeles erdélyi rendező, Harag György emlékének szenteli a 2020-as évet a Magyar Művészeti Akadémia.

A programsorozat március 26-án, Gyuláról indul Kárpát-medencei körútjára – közölték a szerdai, fürdővárosi sajtótájékoztatón. A várszínház igazgatósági épületében látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar színház egykori főrendezőjéről szóló, az életművet felölelő emlékkiállítás, emellett konferenciát rendeznek, és itt zajlik le a Kárpát-medencei diákszínjátszó fesztivál döntője is, többek között a gyulai Karácsonyi iskola társulatával.

Harag György sok szállal kötődött Gyulához is, gyakran rendezett a várszínházban, az ő nevéhez fűződik például Székely János Caligula helytartója című drámájának 1978-as bemutatója, melynek főszerepét Lukács Sándor játszotta. A sajtótájékoztatón Harag György alakját Márkus Béla idézte fel.

A Gyulán kezdődő, egy év múlva pedig a bukaresti Balassi Intézetben záruló programsorozat nem titkolt célja, hogy Harag György személyén keresztül bemutasson egy olyan emberi példát a művészi közegben, mely a fiatalok számára is követendő lehet.

Gyulán a végig nyilvános programok március 26-án kezdődnek és 29-én érnek véget.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …