2024. április 19., péntek
FONTOS

Kezdő vállalkozásoknak ad otthont a felújított Stéberl-ház

Kezdő vállalkozásokat segítő irodaházat alakítottak ki a Béke sugárúti Stéberl-házban.

A munkálatok befejeződtek, jelenleg már a pályázati elszámolás folyik, ezért hirdették meg a 14 irodahelyiségből álló ingatlant a kezdő vállalkozók számára kedvezményes, 1150 forint/négyzetméteres áron. A felhívás már megjelent, és az első pályázatok is beérkeztek – mondta el Csige Gábor jegyző.

A teljesen felújított ingatlanon 5, vizesblokkal ellátott épületrészt alakítottak ki, összesen 14 irodával. Ezen kívül négy teakonyha és egy nagyobb tárgyaló is rendelkezésre áll. Ez igény szerint módosítható, vagyis akár 14 induló vállalkozás is megtelepedhet itt. A bérlők itt lényegében mindet megkapnak, a helyiségekben bútorok, informatikai eszközök állnak majd a rendelkezésükre.

A pályázatok benyújtásáról a többek között a gyula.hu oldalon, vagy akár a Gyula Tv képújságjában lehet tájékozódni.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …