2024. április 19., péntek
FONTOS

Székely Aladár születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek kiállítást

1870. március 5-én, Gyulán, Bleyer Aladár Áron néven látta meg a napvilágot, a mára Székely Aladárként ismert fotóművész – idézte fel Bánfi Barnabás. A nevét viselő fotóklub a kerek évforduló előtt tisztelegve, a gyulai művelődési központban rendezett portrékiállítást. Az első emeleti aulában összesen 46 fotót tekinthetnek meg az érdeklődők, melyek közül 30 Székely Aladártól, 16 pedig a klubtagoktól származik. Bánfi Barnabás a kiállítás létrejöttéhez olyan magánemberek segítségét kérte, akiknek a birtokában van Székely Aladár valamilyen alkotása, ezeket kölcsönözték a tárlathoz. A művelődési központban látható felvételek között helyet kapott több Ady-portré, köztük a legismertebb, könyöklős felvétel is, melyet az irodalomtankönyvekben vagy a verseskötetein is láthatunk.

Kónya István alpolgármester kiemelte, ma is fontos a gyulai születésű Székely Aladárra emlékezni, hiszen a huszadik század legmeghatározóbb fotóművésze volt.

Székely Aladár egyedülálló vállalkozása volt az Írók és művészek című album megjelentetése, mely a kor neves személyiségeit megörökítő képeket tartalmazta. A kiadás végül 1915-ben jelent meg, előszavát Ady és Ignotus írta. Művészi élete végén főként politikusokat fotózott le, többek között a kormányzót, Horthy Miklóst is lencsevégre kapta.

A kiállításon Székely Aladár ismert és kevésbé ismert képei mellett helyet kapott a fotóklub tizenhat tagjának egy-egy portréja is. Bánfi Barnabás elárulta, ugyan a fotóklub több, mint huszonhat tagot számlál, közülük azonban nem mindenki jártas a portrékészítésben. Éppen ezért csak azok munkáit láthatják a művelődési központba látogatók, akik portréfotózással foglalkoznak. Hozzátette, a jelenlegi kiállítás egyedülálló abból a szempontból, hogy csak Gyulán, március 19-éig látható, helyette a fotóklub jubileumi tárlatát utaztatják több hazai nagyvárosba, valamint a határon túlra is.

A tárlat megnyitójáról bővebben pénteken, Értékőrző című műsorunkban is hallhatnak.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …