2024. április 19., péntek
FONTOS

Elmarad a művelődési központ számos rendezvénye

A gyulai művelődési központ szinte valamennyi rendezvénye elmarad a következő bő két hétben.

A március 12-én és egy március 31-én tartandó (Mit jelent nekem Gyula? gyermekrajzpályázat) kiállításmegnyitó kivételével az Erkel Ferenc Művelődési Központ április 4-ig tervezett valamennyi zárt téri rendezvénye elmarad, illetve későbbi időpontban lesz megrendezve.

Elmaradnak a március 15-i nyilvános megemlékezések is. A 15-i események közül egyetlen elem, az ünnepi képviselő-testületi ülés lesz megtartva, amelyen csak a kitüntetettek, kísérőik, az önkormányzati képviselők és a média munkatársai lehetnek jelen.

A következő időszak programjai közül néhánynak már megvan az új időpontja. Az április 1-re hirdetett DÖK Szakmai nap új időpontja május 18. Május 22-én lesz az április 3-ra hirdetett Ifjúsági Bál. Orvos-Tóth Noémi március 30-i előadása a Nyitott Akadémia sorozatban várhatóan ősszel kerül megrendezésre.

Várhatóan májusban adunk helyet a Bánfalvy Stúdió Páratlan páros című produkciójának. Még nincs konkrét dátuma, de júniusra tervezzük a Kicsi Gesztenye Klub április 4-i előadását.
A március 21-én induló TérZene programsorozat szabadtéri esemény, a Szent Miklós parkban kerül megrendezésre; a sorozat rendezvényei a tervezett formában és kezdési időponttal valósulnak meg.
Természetesen szándékunkban áll valamennyi programunkat pótolni; ezek új időpontjait online felületeinken folyamatosan közzé tesszük.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. által működtetett kiállítóterekben, az elkövetkezendő 15 napban a 41/2020.(III.11.) Korm. rendelet 4. § d.) pontjának hatálya alá tartozó rendezvényt nem terveztünk, ezért a rendelet betartása érdekében rendezvény nem marad el. A kiállítóhelyek az eddigi gyakorlat szerint tartanak nyitva, de fokozott figyelmet fordítunk a fertőtlenítésre és az egyéb óvintézkedések betartására.

A garantált programjaink, tárlatvezetéseink, valamint a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont átadásának 4. évfordulójára tervezett tematikus tárlatvezetés és a kisebb előadások látogatóinak száma az eddigi gyakorlat alapján nem haladják meg a 20-25 főt, ezért lemondásukat jelenleg nem tartjuk szükségesnek.

2020. március 15-én, a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló kormányrendelet alapján a Gyulai Vár és az Erkel Ferenc Emlékház ingyenesen látogatható. Nagyobb számú látogatóra – az elmúlt évek tapasztalata alapján – a várban számítunk. A várnak van kiürítési szabályzata, mely 200 főben maximalizálja a bent tartózkodhatók számát; számoljuk tehát a látogatókat és ügyelünk arra, hogy a jogszabályban előírt kiürítés számításban található létszámot ne haladja meg a benntartózkodók száma.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …